2014. október 27., hétfő

Merj álmodni


Merj álmodni,
mert az álmok álmodói meglátják
a holnapot.

Merj kívánni,
mert a kívánság a remény forrása,
s a remény éltet
bennünket.

Merj nyúlni
olyan dolgokért, amit senki más nem lát.

Ne félj olyat látni,
amit senki más nem lát.

Higgy a szívedben
és saját jóságodban,
mert ha így teszel,
mások is ezekben
fognak hinni.

Higgy a csodában,
mert teli van vele az élet.

De ami a legfontosabb,
hogy higgy önmagadban...
mert odabenn a lelkedben
rejtőzik a csoda,
a remény, a szeretet
és a holnap álmai.

/Ron Cristian/



2014. június 24., kedd

Tégy meg minden jót....


Tégy meg minden jót, ami tőled telik,
Amilyen eszközzel csak tudod,
Amilyen módon csak tudod,
Ahol csak tudod,
Akivel csak tudod,
Ameddig csak tudod.

-John Wesley-






2014. május 4., vasárnap

Anyáknapjára


Pósa Lajos: Köszöntő vers anyának

Jóságos két szemed őrizőm, oltalmam.
Mint a fényes csillag, mindég úgy csüng rajtam.

Jóságos két szemed könnyet ne hullasson,
Mint a fényes csillag mindég mosolyogjon.







2014. április 18., péntek

A tojásfestés


Mentovics Éva: A tojásfestés

Nyúl apónak sok a gondja.
Jajveszékel, fejét fogja.
– Reggel óta görnyedezek.
Hol van a sok nyuszigyerek?

Kupacokban áll a tojás,
nyakunkon van a locsolás.
Hogy készüljünk a Húsvétra?
Festésre vár százhúsz véka…

– Ne morgolódj, Nyuszi papa!
Most érkeztünk éppen haza.
Szélsebesen festegetünk,
vasárnapra készen leszünk.






2014. március 22., szombat

Az utakat sokáig nem érti meg az ember


“Az utakat sokáig nem érti meg az ember. Csak lépdel az utakon és másra gondol. Néha széles az egyik út, aszfaltos, néha rögös, barázdás, meredek. Az utakat sokáig csak alkalomnak tekintjük, lehetőségnek, melynek segítségével elmehetünk a hivatalba vagy kedvesünkhöz vagy a rikkantó tavaszi erdőbe.
Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van: elvezetnek valahová. Nemcsak mi haladunk az utakon, az utak is haladnak velünk. Az utaknak céljuk van. Minden út összefut végül egyetlen közös célban. S akkor megállunk és csodálkozunk, tátott szájjal bámészkodunk, csodáljuk azt a rejtelmes rendet a sok út szövevényében, csodáljuk a sugárutak, országutak és ösvények sokaságát, melyeken áthaladva végül eljutottunk ugyanahhoz a célhoz. Igen, az utaknak értelmük van. De ezt csak az utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt.”

(Márai Sándor: Ég és Föld – Az utak)



2014. március 17., hétfő

Vízhordó


Kínában egy vízhordozónak volt két nagy cserépedénye. Annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott. Az egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt, és mindig egy teljes adag vizet szállított. A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már csak félig volt vízzel. Két teljes évig így ment ez, minden nap a vízhordozó már csak másfél edény vizet szállított a házba. Természetesen a tökéletes edény büszke volt teljesítményére, hisz tökéletesen csinálta. De a szegény törött cserép szégyellte a tökéletlenségét, és nyomorultnak érezte magát, hogy csak félannyit tudott teljesíteni. A két év keserűség után, egyik nap megszólította a vízhordozót a pataknál.
- Szégyellem magam, mert a víz szivárog egész úton hazafelé.
A vízhordozó így válaszolt a cserépnek:
- Észrevetted, hogy virágok az ösvényen csak a te oldaladon teremnek, s nem a másik cserép oldalán? Ez azért van így, mert én mindig tudtam a hibádról, és virágmagot szórtam az ösvénynek erre az oldalára. Minden nap te locsoltad őket, amíg visszasétáltunk. Két éve szedem ezeket a gyönyörű virágokat, hogy az asztalt díszítsem velük. Ha nem lennél olyan, amilyen vagy, akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná be a házamat.

Tanulság: Mindannyiunknak megvan a saját különleges hibája. Mi mindannyian törött cserépedények vagyunk. De ezek a törések és hibák, amik mindannyiunkban megvannak, teszik az életünket nagyon érdekessé és értékessé. Csak el kell fogadnunk mindenkit olyannak, amilyen, s a jót meglátni másokban.
A legjobbakat kívánom az összes törött cserép barátomnak.




2014. március 4., kedd

Nekünk talákozni kellett .....


“Semmi nem érkezik idejében, semmit nem ad az élet akkor, amikor felkészültünk reá. Sokáig fáj ez a rendetlenség, ez a késés. Azt hisszük, játszik velünk valaki. De egy napon észrevesszük, hogy csodálatos rend és rendszer volt mindenben …
Két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak amikor megértek e találkozásra … Megértek, nem éppen hajlamaikkal vagy szeszélyeikkel, hanem belülről, valamilyen kivédhetetlen csillagászati törvény parancsa szerint, ahogy az égitestek találkoznak a végtelen térben és időben, hajszálnyi pontossággal, ugyanabban a másodpercben, amely az ő másodpercük az évmilliárdok és a tér végtelenségei között.”

(Márai Sándor: Eszter hagyatéka)








2014. február 28., péntek

Virágmondóka


Csukás István: Virágmondóka


Hérics,
hunyor,
iringó,
tavasz vizén elringó,
szellőt űző sarkantyú,
hó-ködmönön karmantyú,
sárga, kék, zöld villanás:
évszakok szemaforjele,
moccanatlan utazás.

Könnyű égnek nekivág,
éren át és réten át,
száll a bürökgémorr, sőt,
hasítja a levegőt,
lentről nézi őt:
lándzsás útifű,
borzas turbolya,
folyondárszulák,
s a bús májmoha.
Repül, de hova?
Repül, de hova?

Hömpölygő zöld folyamon,
málló talajon,
hasal a nyár ingó békatutajon.
Földi tömjén füstje száll,
csavarodik,
kavarodik,
mintha volna illatos szakáll.

Totyog,
lépked,
ide kipp,
oda kopp,
fehér libatopp.

Erdő mélyén szimatol
nehézszagú gólyaorr,
tudatáig nem hatol:
rajta kívül senki sincs
se közel, se távol,
hiába is szimatol.

Üröm,
pimpó,
rókasás,
kellemetlen útitárs,
üröm: keserű,
pimpó: tikkasztó,
rókasás: kezet-lábat elvágó.

Kapaszkodik pap palástba,
nadrágszárba,
szamár gubanc bundájába,
villog sárgán, rémesen,
a vajszínű ördögszem.
Bár nincs neki diplomája,
mégis nagy a tudománya,
ha itt fáj és ha ott fáj,
meggyógyít a varjúháj.

Lélegzik a tüdőfű,
közben mereng ő,
lélegzéshez legjobb a
hegyilevegő!

Kígyószisz felsziszeg:
ó gegek, ó vizek!
Kornistárnics recseg-ropog:
hol vannak a bombardonok?
Hallgat mélyen, mint a kuka
macskafarkú veronika.

Bokormélyi remete,
szól a pemete:
elsüllyed az új ladik,
ha nincs feneke!
Monilia,
imola,
a nap
estbe
fordula.

Vizenyős félelem,
őszi oroszlánfog,
megretten a nyúlárnyék,
didereg, vacog.
Az ég szürke lesz,
bizony szürke lesz,
s fehér lesz majd a rét.
Esengjünk erősen
újabb tavaszért.






2014. február 19., szerda

Tanulj....


Tanuld meg a víztől követni utadat,
Tanuld meg a tűztől: mindből hamu marad.
Tanulj az árnyéktól őrködni éberen,
Tanulj a sziklától megállni helyeden.
Tanuljál a Naptól, mely nyugovóra tér,
Tanulj a szellőtől, mely lombok közt pihen:
Hogyan kell életed leélni csendesen.
Tanuld meg tőlük, hisz mindenik testvéred:
Hogy kell szépen élni és szépen halni meg.
Tanuld a féregtől: semmi sem fölösleg,
Tanulj a rózsától tisztán maradni meg.
Tanuld meg a lángtól elégetni szennyed,
Tanuld a folyótól: utadból ne térj meg.
Tanulj az árnyéktól alázatos lenni,
Tanulj meg a Naptól szüntelen haladni.
Tanuld négy évszaktól ismerni az időt,
Tanuld a csillagtól, hogy az Égben erőd.
Tanulj a tücsöktől: ha magad vagy zenélj,
Tanuld el a Holdtól, hogy semmitől ne félj.
Belátást a sastól s ha vállad súly nyomja,
Nézd meg, milyen terheket cipel a hangya.
Tanuld a virágtól, hogy légy szép és kecses,
Tanulj kismadártól: szabadon repülgess.
Tanulj a báránytól: legyél szelíd, mint ő,
Mindentől tanuljál, mert minden veszendő.
Úgy figyelj utadon, mi célodhoz viszen,
Tanítson mi meghal, s léted örök legyen!

(ősi norvég vers)





2014. február 12., szerda

Szeretetről


Amikor a szeretet int felétek, kövessétek őt,
Jóllehet minden útja nehéz és meredek.
És mikor szárnyai átölelnek, engedjétek át néki magatokat,
Jóllehet a belsejében rejlő kardok sebet ejthetnek rajtatok.
És amikor szól hozzátok, higgyetek szavának,
Jóllehet hangja összetörheti álmaitokat, miként az északi szél pusztává sepri a kertet.
Mert amiként a szeretet koronával ékesít, azonképpen fog keresztre feszíteni is.
Amiként növekedésteket segíti elő, azonképpen nyeseget is.
Amiként felszárnyal magasságotokba, és megsimogatja leggyengébb ágaitokat,
Azonképpen száll le gyökereitekhez is, és megrendíti őket a földhöz való kapaszkodásban.
Mint a gabona kalászait, úgy gyűjt be benneteket magának.
Kicsépel benneteket, hogy mezítelenné váljatok.
Megrostál benneteket, hogy megszabadítson a pelyvától.
Fehérre őröl benneteket.
Megkeleszt benneteket, míg képlékennyé nem lesztek;
És azután szent tüzére vet benneteket, hogy szent kenyérré legyetek Isten szent lakomáján.

Ezt teszi véletek a szeretet, hogy megismerjétek szívetek titkait, s e tudás által az Élet szívének egy darabjává váljatok.

Hanem ha félelmetekben a szeretetben csak a békét és az örömöt keresitek,
Akkor jobb, ha elföditek mezítelenségteket, és elmentek a szeretet szérüjéről
Az évszakok nélküli világba, ahol nevethettek, de nem teljes szívből, és sírhattok is, de minden könnyet nem sírhattok el.
A szeretet nem ad egyebet, mint önmagát, és nem vesz el semmit, csupán önmagából.
A szeretet nem birtokol, és nem birtokolható.
Mert a szeretetnek elég a szeretet.
Amikor szerettek, ne mondjátok: "Isten a szívemben lakik"; mondjátok azt: "Isten szívében lakom".
És ne gondoljátok, hogy irányíthatjátok a szeretet útját, mert a szeretet, ha méltónak talál rá, maga irányítja majd a ti útjaitokat.
A szeretet nem vágyik egyébre, mint beteljesíteni önmagát.


De ha szerettek, és a szeretet vágyakat ébreszt, legyenek ezek a ti vágyaitok:
Hogy összeolvadjatok, s legyetek olyanná, mint a sebes patak, mely az éjszakában zengi dalát.
Hogy megismerjétek a túlságos gyengédség kínját.
Hogy a szeretet megértése ejtsen sebet rajtatok;
És hogy véreteket akarva, derűsen hullassátok.
Hogy hajnalban szárnyra kelt szívvel ébredjetek, és hálát adjatok az új napért, mely szeretetre virrad;
Hogy délben megpihenve a szeretet mámoráról elmélkedjetek;
Hogy az est leszálltakor hálával menjetek haza;
S ha nyugovóra tértek, ajkatok azért mondjon imát, akit szerettek; dalotok őt dicsérje.

(Kahlil Gibran)




2014. február 2., vasárnap

Jön a tavasz, megy a tél


Weöres Sándor: Jön a tavasz, megy a tél

Jön a tavasz, megy a tél,
barna medve üldögél,
kibújás vagy bebújás?
Ez a gondom, óriás!

Ha kibújok, vacogok,
ha bebújok, hortyogok;
ha kibújok, jót eszem,
ha bebújok, éhezem.

Barlangból kinézzek-e?
Fák közt szétfürkésszek-e?
Lesz-e málna, odú-méz?
Ez a kérdés, de nehéz.








2014. január 10., péntek

Reggel a fákra


Birtalan Ferenc: Reggel a fákra

Ágbogas égen csillagok,
álmot lesnek.
Hallgatok.

Éjlova nyergén tolvaj jár.
Erdőn-mezőn
somfordál.

Barna kalapján szélforgó.
Falevélre
rámorgó.

Reggel a fákra zúzmara ül.
Táncol a tél.
Fagy hegedül.




2014. január 1., szerda

Új esztendő beköszönt…


1. Új esztendő beköszön
régi könyvben új lap
új topán a küszöbön
ég küszöbén új nap.
Ej haj dús az év
minden jót igér,
minden napja cél és
minden éje kéj.

2. Vízkereszt: a világ vár
csillag ég az égen
Gáspár, Menyhért, Boldizsár
jönnek a tevéken.
Ej haj szép az év,
minden napja szép,
minden éj egy álom
minden nap egy kép.

3. Gyümölcsoltó: boldogan
angyal kél a szélben,
a Megváltó megfogan
tiszta szűz méhében.
Ej haj mély az év,
minden napja mély,
születés a nappal,
foganás az éj.

4. Kelj vasárnap Palmárum
bujj elő, zöld zsenge:
Krisztus urunk szamáron
megy Jeruzsálembe.
Ej haj nyől az év
bársony barkaként:
barka síma, bársony
macska talpaként.

5. Nagypénteken délután
szél nyög a kereszten,
fenn a bús Kálvárián
meghal a bús Isten.
Ej haj bús az év,
minden napja bús,
nappala borús és
éje háborús.

6. Husvét reggel felragyog
alleluja szólal,
sírból Krisztus kilobog
piros lobogóval.
Ej haj, halál ellen
balzsamír az év,
mert a nap feltámadás
és az éj csak rév.

7. Piros Pünköst mosolyával
piros rózsa éled:
tüzes nyelvek záporával
harmatoz a lélek.
Ej haj, lélekév!
meghal, mégis él:
az eleven napnak
szelleme az éj.

8. Péter és Pál: Damaskus,
fény kel az útporbul:
Paulussá Saulus
lováról lefordúl.
Ej haj csodaév
fordul és cserél,
minden éjből nap lesz,
minden napból éj.

9. Szent István a vánkoson
nyújtja koronáját,
Magyarország köszönti
régi patrónáját.
Ej haj örök év
örök reménység,
ahol a föld nem segít,
megsegít az ég.

10. Névnap: Mária neve
zengi át a tengert,
kit az Isten eleve
anyja gyanánt szentelt.
Ej haj gyöngy a nap.
Gyöngyfüzér az év:
minden nap egy névnap,
minden gyöngy egy név.

11. Mindenszentek: hideg ősz,
bolyg a szellem fázva,
fázó népség temetőz
sírokon gyertyázva.
Jaj az év temető,
mindennap egy holt,
minden napra minden éj
ráírja, hogy: Volt.

12. Fenyőillat: Karácsony
Betlehem és jászol:
fügén élsz és kalácson,
de a szíved gyászol.
Szép az év, szép a nap,
de a szíved oly bús:
Volt egy gazdag kisgyerek,
aki most vén koldús.

13. Tizenkettő: tik, tak, tik…
Évet év most veszt el:
Versbe tizenharmadik
az öreg Szilveszter.
Klepetusán – ő az év -
minden gomb egy nap:
gimbeli-gombolja
s megint belekap.

-Babits Mihály-





Adjon az isten.....


Adjon Isten minden jót
Ez új esztendőben:
Jobb üdőt, mint tavaly volt,
Ez új esztendőben;
Jó tavaszt, őszt, telet, nyárt,
Jó termést és jó vásárt
Ez új esztendőben!

Adjon Isten minden jót
Ez új esztendőben:
Zsíros esőt, kövér hót,
Ez új esztendőben;
Bő aratást, szüretet,
Egészséget, jó kedvet
Ez új esztendőben!

Adjon Isten minden jót
Ez új esztendőben:
Drága jó bort, olcsó sót
Ez új esztendőben;
Jó kenyeret, szalonnát
Tizenkét hónapon át
Ez új esztendőben!
Adjon Isten minden jót
Ez új esztendőben:
Vegye el mind a nem jót,
Ez új esztendőben;
Mitől félünk, mentsen meg,
Amit várunk, legyen meg
Ez új esztendőben!