Kovács Gabriella: Az emlékezés lángja...
Ez a szomorkás őszi nap ismét eljött,
és a szívekben a múlt... így újra feltört
Kinek szerettei már a földben nyugszanak,
fájó visszatérés, mi nekik ma megmaradt...
Az idő ismét elhozta a hallottak napját, jelzi
ezt számtalan mécses... és megannyi virág!
Hiányoznak mindannyian kit régen szerettünk,
a jelen forgatagában, most mi is elvesztünk...
A múlt emlékeit e borús nap visszahozta,
és a lelkekben a sebeket... felnyitja újra!
Szeressük vigaszként az elvesztett napokat, mikor
szeretteink velünk voltak, velünk mosolyogtak...
Halottak napján fényárban úszik a temető,
az emlékezés lángja ég, óvja már a gyászoló idő...
Meghitten, és csendben borulunk a sírbolt fölé,
áldozva a pillanatnak, most és mindörökké...
Forrás: poet.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése