Barátság

Kép: g+

Az útra bocsátó sosem sürgeti a kisemberek születését, türelmesen vár a kellő pillanatra, amikor már indulhatnak.

– A barátom leszel akkor is, ha majd megszületünk? – kérdezte az aggódó kisember, még mindig vonakodva az indulástól.
– Hát persze... Nem érzed, mennyire szeretlek? Kérlek, bízz bennem, én bízom benned – válaszolta nyugalommal születésre váró társa.
– Érzem, hogyne érezném, de vajon ott is érezni fogom?
– Az a kérdés, mit gondolsz majd a barátságról. Ha azt akarod, hogy csak téged szeresselek, akkor nehéz lesz barátkoznunk, ám ha elfogadsz olyannak, amilyen leszek, akkor barátok leszünk mindhalálig.
– Mindhalálig? Ez meg micsoda?
– Így hívják az ottani emberek a nagy érzéseket, amit az életből visznek a születés világába.
– Az életből a másik életbe? Ahol szintén emberek élnek, csak másmilyenek, mint mi vagyunk? – kérdezte az aggódó.
– Igen, ezt hallottam itt... Egy kicsit ugyan különböznek tőlünk, de a lényegünk ugyanaz: ők is, mi is szeretetre és barátságra vágyunk, hiszen eddig csupán ezt ismertük.
– Miért, van más is? – kérdezte az aggódó.
A barátságos kisember csak mosolygott...
 
Angelisz Irini